Noha a rendszeres füstölésről már évtizedekkel ezelőtt bebizonyosodott, hogy káros a saját – illetve a környezetünkben élők – egészségére, az intelmek ellenére még mindig nagyon sokan hódolnak ennek a szenvedélynek. Ugyanakkor a megítélés és a praktikusság szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük mindezt.
Egy cigaretta tartó segítségével ugyanis nagyban megkönnyíthetjük a dolgunkat. Noha a puhadobozos fajták mára már eltűntek a trafikok polcairól, a gyári csomagolás nem tekinthető kifejezetten strapabírónak. Erős dohányosként ez nem feltétlen okoz komolyabb problémákat, ám ha csak néhány szálat szívunk el naponta, akkor a papírdoboz jó eséllyel hamarabb elhasználódik, mint ahogy kifogynánk a készletből. Míg azonban egy fémből készült cigaretta tartó minden körülmények közt megvédi a szálakat, addig az összegyűrődött csomagolásban minden esély megvan rá, hogy sérülést szenvednek, rosszabb esetben pedig egyszerűen eltörnek. Ez pedig hatalmas bosszúságokat okozhat, főképp, ha olyan helyen vagyunk, ahol nem szerezhető be az utánpótlás.
Ugyanakkor egyéb előnyökkel is rendelkezik a cigaretta tartó. Tudniillik a dohánytermékek jellemzően rendkívül érzékenyek a nedvességtartalom változásra, azaz sem a kiszáradás, sem a túlságosan párás környezet nem tesz jót. Az eredeti papírcsomagolás ez ellen sem véd igazán, főképp, ha a doboz már nem zár rendesen. Egy masszív, fém cigaretta tartó ellenben teljes mértékben megóvja a szálakat, így azok még napok elteltével is kifogástalan állapotban maradnak. Ennek tükrében nem is lehet kérdéses, hogy hosszú távon mindenképpen ajánlott egy cigaretta tartó beszerzése. Az optimális modell kiválasztásánál nagyon ügyeljünk a megfelelő méretre, ellenkező esetben a kényelmetlenségek miatt előbb-utóbb felhagyunk a használatával.