Amikor egy ház korszerűsítése vagy építése során ki kell választani a megfelelő fűtési rendszert, akkor az jellemzően komoly dilemmát jelent. Egyre többen gondolkodnak el azon, hogy valamilyen innovatív opció mellett döntenek a hagyományos fűtési rendszer helyett, mint például az elektromos fűtőtest. De, vajon jó döntés? Az alábbiakban ennek járunk utána!
Elektromos fűtőtest egyik nagy előnye, hogy gyorsan és egyszerűen lehet telepíteni. Nem szükséges gázvezetéket vagy bonyolult csőrendszert kiépíteni, ami nagy könnyebbséget jelent. A hagyományos fűtési rendszerre épp ennek ellenkezője igaz. Nem csak a kiépítés jelent komoly nehézséget, hanem a későbbiek folyamán a karbantartás is meglehetősen macerás és sok időt vesz igénybe. A másik jelentős különbség a költségek terén figyelhető meg. Az elektromos fűtőtestek kezdeti költsége viszonylag alacsony, azonban azzal számolni kell, hogy az áramköltségek idővel növekedhetnek. Ez igaz a gázra is, azonban a kezdeti költségek ez esetben viszonylag magasak. A világpiaci helyzet alakulását megjósolni szinte lehetetlen, így nem lehet tudni, hogy hosszú távon melyik alternatívával keletkeznek magasabb költségek a rendszer üzemeltetéséből adódóan.
A biztonság szintén fontos szempont lehet a fűtési rendszer kiválasztása során. Ezen a téren szintén az elektromos fűtőtestekkel járunk jobban, ugyanis ezek esetében nincs szükség szellőzésre és káros anyag kibocsátással sem kell számolni. Ezenkívül a legtöbb modell, különösen a korszerűbbek túlmelegedés elleni védelemmel is fel vannak szerelve. A hagyományos fűtési rendszerek pedig köztudottan veszélyesek lehetnek, főként, ha az éves karbantartási munkálatokra nem kerül sor rendszeresen. Alapvetően az egyedi igényeket, pénztárcát és saját preferenciákat célszerű nézni a döntés során.