Kedvesünk iránt érzett odaadásunk kifejezésére számtalan eszköz a rendelkezésünkre áll, ezek közt pedig bőven akad olyan, ami a hétköznapok során is gyakorta alkalmazható, no és persze léteznek ennél különlegesebb gesztusok is. Ha valami igazán emlékezetes dologgal szeretnénk meglepni a másikat, szerencsére akkor sem kell feltétlenül óriási kiadásokba verni magunkat.
Ilyen például a szerelemlakat is. Ez a hagyomány ugyan meglehetősen új keletű, ám ennek ellenére is óriási népszerűségnek örvend. Alig fél évszázad telt el ugyanis azóta, hogy a végzős diákok kihelyezték a szekrényük zárjait egy közeli kerítésre Pécsett, ebből pedig villámgyorsan egy olyan tradíció született, ami azóta is töretlen. A szerelemlakat elhelyezése ugyanis magába foglal mindent, ami ezzel a mély érzéssel kapcsolatos. Kifejezi a másik irányába érzett kötődést, az örökkévalóság iránti vágyat, ráadásul úgy képes megteremteni a varázslatot, hogy ahhoz nem szükséges vagyonokat elkölteni. Teljes mértékben érthető tehát, miért is annyira elterjedt a szerelemlakat, főképp a fiatalabbak körében.
Ugyanakkor, ha mi is úgy döntünk, kiteszünk egyet, bizonyos szempontokra mindenképpen figyeljünk. Az egyik ilyen a feliratoztatás. Persze azt mondanunk sem kell, hogy önmagában egy lakat nem elegendő, ám egyáltalán nem mindegy, pontosan milyen szöveget is iratunk a szerelemlakat felületére. A hossznál sokkal fontosabb az olvashatóság, ezért inkább legyünk lényegre törők és maradjunk a monogramok mellett, illetve természetesen a megismerkedés dátumát se hagyjuk le. Mindenképpen minőségi alapanyaggal dolgozzunk, lévén az évek alatt a külső behatások komoly amortizációra képesek. Ugyancsak kardinális kérdés, végül hová is kerül a szerelemlakat. Mindig csak az erre a célra kijelölt helyet használjuk, ellenkező esetben garantáltan le fogják szedni idővel.