A technológiák folyamatos fejlődésének köszönhetően ma már olyan kiegészítők és eszközök állnak a rendelkezésünkre építőipari kivitelezések esetében is, amik évekkel, vagy évtizedekkel ezelőtt még elérhetetlenek voltak. Ennek hála nem csak a folyamatok gyorsultak fel, hanem sokkal egyszerűbb dolgunk van az állagmegóvás területén is.
Gondoljunk csak például a duzzadószalag használatára. Míg ugyanis a beton használata már régre visszanyúlik, a különféle elemek illesztéseinél, valamint munkahézagoknál lévő szigetelésre csak az elmúlt időszakban született meg a kifogástalan megoldás. Tudniillik nem csupán a nedvesség útjának teljeskörű elzárása elvárt ilyen esetben, hanem legalább ennyire kardinális az is, hogy a kiegészítő hosszú időn át ellássa feladatát. A duzzadószalag vonatkozásában mindkét feltétel teljesül. Ez a speciális anyagból készült eszköz a vízzel érintkezve a sokszorosára nő, így eltömítve a legkisebb réseket megvédi az betont a szivárgástól. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy miként kerül applikálásra a duzzadószalag.
Tudniillik mind a beszerzésnél, mind pedig a felhasználásnál nagyon körültekintő módon kell eljárnunk. Egyfelől gondosan meg kell választanunk a kiegészítő típusát és paramétereit. Ezt mindig az aktuális projekt határozza meg. Emellett nem szabad megfeledkeznünk a duzzadószalag érintetlenségének vizsgálatáról sem. Amennyiben ugyanis sérült a csomagolás, vagy a szigetelőanyag valamilyen más módon érintkezett nedvességgel, akkor teljes mértékben ellenjavalt a felhasználása. Ilyenkor fennáll a veszélye, hogy szükség esetén nem aktivizálódik a térfogatnövelő hatás, ezáltal pedig a duzzadószalag nem látja majd el a feladatát. Erre tehát mindig fordítsunk kiemelt figyelmet, hiszen egy hibás eszköz beépítése komoly következményekkel járhat hosszú távon.